FANDOM


[[|px]]


'

Játékbeli információ
Becenevek: Nincs
Nem: Hím
Szülőhely: Ismeretlen
Faj: Szörnyeteg
Egyéb információ
Családtagok *Tüphón (apa)
Jelenlegi állapot: Halott
Helyzet: Égei-tenger
A színfalak mögött
Szinkron: Nincs
Megjelenik: God of War

Görög mitológiaSzerkesztés

A görög mitológiában a Hidra egy többfejű kígyó volt, ami a Lernán túli mocsárban élt. Általában kilenc fejjel ábrázolják, de néhány történetben csak öt, vagy több, mint száz feje van. Minden történetben rendkívül mérgező (a legtöbb beszámolóban azt állítják, hogy a körülötte lévő levegő másodperceken belül megöl egy embert), és képes visszanöveszteni az elvesztett fejét. Néhány történetben a Hidra két fejet növeszt minden fej után, amit elvesztett, és az egyik feje (feltehetően az "eredeti" és/vagy a legnagyobb) halhatatlan.

A Hidrát Herkules ölte meg a második próbájaként. Visszatartotta a lélegzetét, hogy ne lélegezze be a szörny toxinjait, levágta a fejeit és egy fáklyával elégette a nyakát (amit a kocsihajtója, Iolaus talált ki néhány történetben), hogy megakadályozza a regenerálódásban.

A halálát követően, a Hidra az égre került csillagkép formájában. Herkules elmondta, hogy a mérgező vérébe mártotta a nyilait, így megnövelve a károkozást.

A God of War sorozatbanSzerkesztés

God of WarSzerkesztés

A God of War-ban, a Hidra egy hatalmas többfejű tengeri kígyó. A Hidra Király az uralkodó, középső fej, ami irányítja a többi, kisebb fejet - ha ez elpusztul, az egész szörny is meghal.

Amikor a játék elkezdődik, Poszeidón, a tengerek istene, megparancsolja Kratos-nak, hogy ölje meg a szörnyet, ami elpusztítja a hajókat és megöli a tengerészeket. Akkor látható, amikor megtámadja Kratos flottáját, amikor Athén felé közeledik.